Tapló Tarlós kínosan mentegetőzik Orbán csicskamédiájánál

Tapló Tarlós kínosan mentegetőzik Orbán csicskamédiájánál

Tarlós még mindig hibát hibára halmoz. Ahelyett, hogy méltósággal viselte volna bukását, szánalmas vagdalózással próbálkozik. 

Tapló Tarlós nem bír leállni. Nem hajlandó méltósággal elfogadni bukását és nyugdíjba menni végre. Ehelyett már megint adott egy borzalmas interjút. Ezúttal a Orbán egyik csicskalapjának, a Magyar Nemzetnek beszélt hülyeségeket. 

Emlékezetes, hogy nemrég az Azonnalinak adott interjút a tapló bácsi. Akkor minősíthetetlen stílusban beszélt az újságírókkal. Ezúttal erre nem volt szükség, hiszen a fideszes lap rendesen alákérdezett a bukott Tarlósnak. Azért így is sikerült kitennie magáért a főváros taplójának. 

Annak kapcsán például, hogy fővárosi vizsgálóbizottság alakul az elmúlt évek korrupciós ügyeinek felderítésére Tarlós úgy reagált, 

Ilyen vizsgálatot bárkinek jogában áll elindítani, ami szokatlan, hogy kilenc hónap után hirtelen jut eszükbe.

Csak azt felejti el megemlíteni a választók által nyugdíjazott Tarlós, hogy közben volt egy koronavírus-járvány. Ez önmagában rengeteg időt, pénzt és energiát von el egy város vezetésétől, de Orbán miatt ez különösképp nagy nehézségeket okozott Budapestnek. Nem meglepő, hogy előbb a járványhelyzetet kezelték Karácsonyék.

Az sem meglepő, hogy Tarlós és a fideszes propagandabirodalom támadja a vizsgálóbizottságot. Mondjuk az mindenképp kínos, ahogy Tarlós minden létező ügyet megpróbál Gyurcsányozással és SZDSZ-ezéssel letudni. Szerinte mindenért más a hibás, hiába volt majdnem 10 évig főpolgármester. 

A Momentum a vizsgálóbizottság létrehozásának bejelentésekor ugyanis kijelentette, hogy áttekintik az elmúlt 10 év gyanús ügyeit és feltárják a Tarlósék városvezetése alatt elkövetett bűnöket.

Különös hangsúlyt helyeznek az alábbi korrupciógyanús óriásberuházásokra és maffiaszagú ügyekre.

Sajnos nem ez az egyetlen tapló kirohanása Tarlósnak az interjúban. A propagandista kérdésére,, hogy "Október óta miért nem történt semmi a Lánchíd ügyében?" Tarlós úgy reagált,

Senki sem ad értelmes, koherens választ arra, hogy miért nem történt semmi az elmúlt kilenc hónapban, de legkésőbb a december 5-i szakvéleményt követően.

Hogy mi van? Nem lepődnénk meg, ha az elmaradott kőkorszaki Tarlós nem tudná, mi az az internet, újság, televízió, de nagyon is tudja. Mint, ahogy azt is tudja, hogy Karácsony Gergely és a főváros vezetése kismilliószor elmondta már, miért nem kezdődött még el a Lánchíd rendbetétele. 

Orbán kicsinyes bosszúja miatt. Na meg persze azért, mert Tarlós csak 6 milliárd forintot kért főpolgármestersége idején a felcsúti miniszterelnöktől. 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.14

Szeptemberben elindul a járda program Pestszentimrén

Szaniszló Sándor, kerületünk polgármestere és Pál Norbert önkormányzati képviselő közösen jelentették be, hogy számos utcában járda épül Pestszentimrén.

  • 2020.08.11

Szaniszló Sándorék 20 millió forinttal segítik a XVIII. kerületi iskolásokat

A kormány miatt egyre több család kerül nehéz helyzetbe. Ez a XVIII. kerületet is érinti. Szaniszló Sándorék most a tanévkezdést szeretnék segíteni a szülőknek.

  • 2020.08.10

Hatalmas károkat okozott a vihar a XVIII. kerületben

A Városgazda18 egy kárelhárító csapatot hozott létre a károk gyors és hatékony felszámolására.