26 millió forintért épül vadászati központ a baranyai Martonfán

26 millió forintért épül vadászati központ a baranyai Martonfán

Kis hazánkban két dolog fontos igazán: a foci és a vadászat. Hiszen Orbánnak, és Semjénnek ezek a hobbijai. Valószínűleg ezen ok miatt épül a 200 fős településen 26 millió forintból vadászati központ.

A 26 millióból épülő vadászházban 10 embert lehet elszállásolni egyszerre. 

Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) elnöke példaértékűnek nevezte a beruházást. Közölte: a kamara egyik fontos célja a fiatalok megszólítása, ezért az elmúlt alig három évben több mint 300 millió forintot fordítottak a fiataloknak szánt programokra és az őket szolgáló létesítményekre.

Agyaki Gábor, az OMVK Baranya megyei szervezetének elnöke elmondta: komoly igény mutatkozott az elmúlt években a martonfai fejlesztésre, így az új központ bizonyosan magas kihasználtsággal működik majd, abban a nyár során is egymást érik már a táborok, programok, és a létesítmény segíti a fiatal vadászok képzését is.

A sajtó rendelkezésére bocsátott tájékoztató anyag szerint a baranyai központ a vadászati kultúrához, a vadászkutyák kiképzéséhez, vizsgáztatásához kapcsolódó rendezvényeknek is otthont ad majd.

De vajon tényleg ez volt most a legfontosabb probléma Baranyában?

Fotó: bama.hu

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.03

Megtartották a járvány utáni első képviselő-testületi ülést a XVIII. kerületben

Több hónap után az első képviselő-testületi ülés zajlott le tegnap. Szó esett többek között: a jövő évi költségvetésről, Orbánék megszorításairól, lakástámogatási programról. Nagy Károly (Momentum) megpróbált érdemi vitát folytatni a helyi fideszcsicskákkal, de ők egyetlen észérvet sem tudtak mondani.

  • 2020.07.03

Újabb lépés az emberségesebb Budapest felé

Budapest főpolgármester-helyettese ivókutatakat adott át az M3-as metró állomásain. 

  • 2020.07.02

Karácsony: Újraindul a Fővárosi Lakásrezsi Támogatás

Budapestnek végre olyan politikus áll az élén, aki nemcsak ígérget a kampányban, de betartja a szavát és tényleg azoknak az érdekét nézi, akik megválasztották: Karácsony Gergely!