A börtönszökevény Boldog István nekiment az Antifának

A börtönszökevény Boldog István nekiment az Antifának

Vesztegetés miatt le kellett volna csukni, most mégis jártatja a száját. Bevallotta, hogy a melegeknél csak az antifasiszták ijesztik meg jobban.

Szánalmas kis Facebook-bejegyzésben jelentette be Boldog István, hogy be akarja tiltatni az Antifát. Véleménye szerint a szervezet terrorizmusban utazik, és ezért illegálissá kellene tenni. De honnan jött neki ez a baromság?

Valójában a tolvaj és talpnyaló Boldog csak el akarja terelni a figyelmet arról, hogy májusban majdnem lecsukták. Vesztegetés, felbujtás és csalás gyanújával ki is hallgatták, de Fideszesként elengedték, mint a pedofil Kaletát.

Úgyhogy a csicska most elkezdett kapkodni, hogy ne rá figyeljenek. Így lett az Antifa az új célpontja. Az ötlet még csak nem is eredeti, Trumptól lopta. Az USA-ban a szervezetnek komoly jelentősége van, nálunk viszont nincs nagy politikai súlyuk. Terrorizmust meg végképp nem követtek el, ez csak Boldog István hazugsága.

Boldog István csak mutogatni akar valakire és próbálja bebizonyítani Orbánnak, hogy még hasznos lehet.

Korábban nekiment a Pride-felvonulásnak is. Kényszeresen ki akarja szolgálni a Fidesz gyűlöletpolitikáját, hogy visszakerüljön Orbán kegyeibe. Ezért akarja betiltatni a melegjogi eseményt. A beszűkült agyú fideszes politikusok szerint valamiért baj, ha pár ezer szabad ember az utcán nyilvánítja ki, mit szeretne.. Érdekes, mintha félnének a szabad véleménynyilvánítástól.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.14

Bemutatták a közös jelöltet Tiszaújvárosban

Jakab Péter történelminek nevezte, hogy közös programot alkotnak, és a 2022-es országgyűlési választáson mind a 106 egyéni választókerületben közösen állítanak jelöltet a demokratikus erők.

  • 2020.08.14

DK: Orbánék ismét magukra hagyták a magyarokat

Történelmi pofon hazánknak az az óriási gazdasági visszaesés, ami sújtja hazánkat. Orbánék képtelenek voltak kezelni a kialakult helyzetet.

  • 2020.08.14

A pártállami közmédia még egy temetésről is képes undorítóan hazudni

Egy 2014-es, balkáni videóról állították azt a helyszíninek hazudott riportjukban, hogy az Bogdán László temetésén készült.