A Fidesz még a járvány alatt sem volt hajlandó segíteni az otthontalanok helyzetén

A Fidesz még a járvány alatt sem volt hajlandó segíteni az otthontalanok helyzetén

A Partizán interjút készített azokkal, akiket a balsors az utcára kényszerített, Orbán vámpírkormánya pedig magukra hagyott.

Rengeteg oka lehet annak, hogy valaki az utcára kerül. Egy baleset, munka elvesztése, válás, kevés választja el az átlagembert attól, hogy az ő sorsukra jusson. A koronavírus-járvány alatt pedig nagyon sokan jutottak ennek a közelébe a munkahelyek bezárása miatt.

Ennek megakadályozása lenne az egyik legfontosabb feladata a kormánynak. Egy védőháló kialakítása, hogy az, aki elesett, ne zuhanjon tovább.

A Fidesz ehelyett nem elég, hogy semmi támogatást nem ad, még bele is rúg a kevésbé szerencsésekbe. Hajléktalanszállók bezárása, az utcán alvók bűnözőként kezelése és a gyűlöletkampányok a valóságot jelentik az otthontalanoknak.

A Partizán összegyűjtött pár hétköznapi embert, akikről elsőre nem is látszik, de korábban utcára kerültek. Bár dolgoznak és nem alkoholra költik a pénzüket, mégsem képesek kimászni az hajléktalanság verméből. A videó pontosan rávilágít arra is, milyen tévhitek élnek a társadalomban a hajléktalansággal 

Ők, A Város Mindenkié mozgalom aktivistái beszélnek a karantén nehézségeiről, a hétköznapi életről az utcán és arról, miért nem segít nekik a vámpírkormány az újrakezdésben.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.12

Soros: Orbán és Kaczynski elfoglalták az államot, ők az EU belső ellenségei

Orbán Viktor Magyarországon és Jaroslaw Kaczynski Lengyelországban elfoglalták az államot, és mozgalmaik ellenzik azokat az értékeket, amelyek alapján az Európai Uniót megalapították - véli Soros György.

  • 2020.08.12

Az amerikai külügyminiszter nagy ívben elkerüli Magyarországot Orbán miatt

Közép-európai körutat tesz Mike Pompeo, az USA külügyminsztere. A kínai kommunista diktatúrával pajtizó Orbánnal inkább nem akar találkozni.

  • 2020.08.12

Hé csicskasajtó! Orbán nem szeretetből, hanem gyűlöletből mutat példát! - FFF

Míg Orbán csicskái hős vezérnek próbálják behazudni a felcsúti miniszterelnököt, addig a valóságban már szinte minden embercsoport ellen indított aljas gyűlölethadjáratot.