A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 35 diákja került karanténba

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 35 diákja került karanténba

Az egyetem 12 diákjának már pozitív lett a tesztje, egyiküket kórházban ápolják. Eddig összesen 35 hallgató került karanténba.

Már 12 tanulónál mutatták ki a koronavírust. Ők otthonukban vannak, egy diák került kórházba. 

Az egyetem a hatósági bejelentést megtette, az egyetemi biztonsági előírásokat tovább szigorította, a további intézkedéseket a hatósági eljárás eredményének ismeretében hoznak - tudta meg a Magyar Hang.

Az NKE kollégiumából 35 hallgató került karanténba

Kedden tartották az egyetem tanévnyitóját, ahol Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára is beszédet mondott.

Idén pedig, a koronavírus-járvány kitörésekor Magyarország azért tudott eddig sikeresen védekezni, mert az állam magára vállalta az emberek egészségének megóvását, képes volt összefogni az állampolgárokkal, s így ellaposítani a járványgörbét - hangzottak alig pár napja az államtitkár üres, hazug szavai.
A Magyar Hang tud olyan, megfázásszerű tüneteket mutató diákokról, akik két napja nem tudják elérni, hogy teszteljék őket, miközben iskolatársaik bizonyítottan koronavírusosak. A lapnak azt nyilatkozták, hogy az egyetemi járványügyi operatív törzs és a Nemzeti Népegészségügyi Központ egymásra mutogat. Mindegyik szerint a másik dolga lenne a teszt elvégzése.
Úgy tűnik a kormánynak még az Orbán szívéhez közel álló egyetem hallgatói és oktatói sem fontosak annyira, hogy mindenkit leteszteljenek. Hordozó az is lehet, aki jelenleg tünetmentes. De még azokat sem tesztelik, akiknek tüneteik vannak? Ez azért elég durva. 

A koronavírus több egyetemen, és iskolában is megjelent

A Budapesti Gazdasági Egyetem két karán is kimutatták néhány hallgatónál a koronavírus-fertőzést. Korábban a Corvinus gólyatáborában is megjelent a vírus, valamint több vidéki és fővárosi iskolában, óvodában.

A pedagógus szakszervezetek szerint az intézményvezetők és a tanárok nem kaptak megfelelő információkat, fertőtlenítőket, felszerelést ahhoz, hogy az oktatási intézményekben megelőzzék a vírus terjedését. Az Embertelenségi Minisztérium pedig betarthatatlan és teljesen logikátlan rendelkezéseket adott ki. 

Tegnap közel 400 igazolt, új fertőzött volt, ma 301, mégsem tesztelnek annyit, amennyit a szakértők javasolnak. A szakértők szerint napi 10-15 ezer tesztre volna szükség ahhoz, hogy lassítható legyen a vírus. Ehhez képest a nyár folyamán napi 2-3 ezer tesztet végeztek naponta. Most, hogy beindult a járvány is csak napi 5-6 ezret.

(fotó: Mónus Márton/MTI)

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.28

A piáló Orbán Viktorral ünnepelhetjük az egymillió alkoholista országát

10 éves a pálinkafőzés szabadsága, a miniszterelnök ezt pálinkanyakalással ünnepelte meg. Így mutat példát a fiataloknak egy felelőtlen vezető.

  • 2020.09.28

DK: Már Matolcsyék is elismerik, hogy brutális áremelkedés vár ránk

A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel a kormányt, azonnal kezdjen gazdasági válságkezelésbe.