A postások bérét is megspórolná Orbán, tüntetnek

A postások bérét is megspórolná Orbán, tüntetnek

Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter irodája előtt tüntetnek a postások szombaton.

Eredménytelenül zárult a Magyar Posta vezetősége és a postás szakszervezetek közötti hétfői bértárgyalás a 2020-as béremelésekről. Hétvégén tüntetés lesz, ahol petíciót akarnak majd átadni az illetékes Orbán-bábnak - írta meg több lap.

Nem adnának béremelést a postai dolgozóknak sem Orbánék

A fideszes Magyar Nemzettel azt közölte a Magyar Posta, hogy nem tudnak általános bérfejlesztést végrehajtani, ezért egyszeri kifizetést ajánlottak augusztusban.

A dolgozók jó része egyáltalán semmilyen emelést nem kapna

A szakszervezetek szerint érdemi tárgyalás eddig nem volt és a Magyar Posta hétfői ajánlata elfogadhatatlan a dolgozók számára. A Menedzsment Fórum úgy tudja, átverés van a dologban, mert a cégvezetés csak a legalább öt éve a vállalatnál dolgozó munkavállalóknak adná oda a pénzt, sok kézbesítő azonban nem felel meg ennek a feltételnek, így ők semmit sem kapnának.

Orbán Viktor és vámpírkormánya nem ad, csak elvesz

A postások nem az első csoport, akiket jól megszívat a Fidesz: az önkormányzatoktól legalább százmilliárdot vesznek el, a szociális dolgozók szerintük nem érdemelnek semmit, a kisvállalkozók adóterheit hatszorosára emelik, a nyugdíjasok lassan éheznek. Mészáros Lőrinc közben titokban vasútépberuházáson gazdagodik, a stadionépítéseket nem hagyják abba. Ja, és pedofilokat védenek.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.14

Bemutatták a közös jelöltet Tiszaújvárosban

Jakab Péter történelminek nevezte, hogy közös programot alkotnak, és a 2022-es országgyűlési választáson mind a 106 egyéni választókerületben közösen állítanak jelöltet a demokratikus erők.

  • 2020.08.14

DK: Orbánék ismét magukra hagyták a magyarokat

Történelmi pofon hazánknak az az óriási gazdasági visszaesés, ami sújtja hazánkat. Orbánék képtelenek voltak kezelni a kialakult helyzetet.

  • 2020.08.14

A pártállami közmédia még egy temetésről is képes undorítóan hazudni

Egy 2014-es, balkáni videóról állították azt a helyszíninek hazudott riportjukban, hogy az Bogdán László temetésén készült.