A vámpírkormány büntetősarcai miatt kényszerül megtakarításaihoz nyúlni Budapest

A vámpírkormány büntetősarcai miatt kényszerül megtakarításaihoz nyúlni Budapest

Szinte már megszokássá vált, hogy a Fidesz-kormány bünteti az ellenzéki önkormányzatokat. Karácsony Gergely és a főváros Orbán főellensége.

Karácsony Gergely főpolgármester már a 2021-es költségvetés elfogadásakor több ellenzéki polgármesterrel együtt  tiltakozott az önkormányzatokat szándékosan megsarcoló büdzsé ellen.

A kormány járvány ürügyén bevezetett megszorításai miatt Budapestnek most fel kell élnie tartalékait.

Minden önkormányzattól elvették a gépjárműadó 100%-át, a legnagyobb városokat pedig úgynevezett szolidaritási adóval büntették. Budapesten ennek összege idén 10 milliárd helyett 22 milliárd, jövőre pedig az eredeti négyszeresére emelik a büntetősarcot.

A fővárosnak most hozzá kell nyúlnia megtakarításaihoz, hogy ki tudja fizetni a 12 milliárd forintos többletet. Ez veszélyezteti a jövőbeli fejlesztéseket. Mint például a politikai harc tárgyát képező Lánchídét is.

Már tavaly, tehát még az Orbán-csicska Tarlós polgármestersége alatt is hiánnyal tervezték a költségvetést. Hiába hazudik bármit Gulyás Gergely papagájminiszter, a bukott fideszes városvezetés nem hagyott hátra elegendő anyagi forrást. Ha sikerül kigazdálkodni a megfelelő működést, azt csakis a mostani vezetésnek lesz köszönhető.

Emiatt jövő hétre összehívták a fővárosi közgyűlést, hogy a többletteher elengedéséről tárgyaljanak.

A fővárosi Fidesz-frakció Budapest helyett természetesen az állampárt érdekeit védi. Úgyhogy inkább kussolnak a számukra kínos kérdésben.

Tarlósék a BKK-nál is rendesen hagytak csontvázakat a szekrényben. A 2019-es évet 4,7 milliárdos veszteséggel zárta a közlekedési társaság.

 Via.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.26

VAN: úgy tűnik, csal a Fidesz-KDNP jelöltje a mohácsi időközi választáson

Lapunk birtokába jutott a Változást Akarók Nemzedéke beadványa, ami fényképekkel és videókkal bizonyítja, hogy Pávkovics Gábor fideszes jelölt érdekében osztanak élelmiszercsomagokat Mohácson.

  • 2020.09.26

Minden idők egyik legdurvább hackertámadása érte Magyarországot

Orosz, kínai és vietnámi hackerek próbálták túlterhelni a magyar pénzintézeteket. A támadás következtében Budapesten több helyen is akadozott az internetszolgáltatás.

  • 2020.09.26

Összeomlás szélén az egészségügy: emberhiány miatt maradnak el műtétek az Uzsoki kórházban

Az Uzsoki Utcai Kórház intenzív osztályára átcsoportosításokkal kell összekaparni az embereket, mert a szakképzett ápolók közel felét a járvány miatt a kormány parancsára máshová vezényelték át.