Álhírgyártásról van bírósági papírja a Pesti Srácoknak

Álhírgyártásról van bírósági papírja a Pesti Srácoknak

Így jár az, aki folyamatosan hazudozik: a fideszes prostisrácok szerkesztőségét a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete kötelezi helyreigazításra. A bírósági papír szerint a portál valótlan tények híresztelt.

Az ok, a 2019. december 13. napján megjelentetett „Megszólal a Mi Hazánk munkatársnője, akit hetek óta zaklat levakarhatatlanul Gréczy Zsolt (PS-video-frissítve)” című cikkük.

A részletekről a Demokratikus Koalíció számolt be szerdán.

Megírták, a tárgyalás során fény derült arra, hogy a DK országgyűlési képviselőjét nyilvánosan megvádoló országgyűlési alkalmazott, Palányi Nóra eltagadta, hogy ő kezdeményezett kapcsolatfelvételt Gréczy Zsolttal. Ráadásul, sem ő, sem a Fidesz-közeli lakájmédia nem tudott bizonyítékkal szolgálni a zaklatás tényét illetően.

Korábbi állításaiba Palányi többször belezavarodott, volt amelyikre azt mondta, lehet, hogy rosszul emlékezett. A másodfokú bíróság ítélete szerint a két fél közötti, alig pár napos levelezés kapcsán „a felperes üzeneteit, magatartását a szó köznapi értelmében véve, okszerűen zaklatásnak minősíteni nem lehet. Az alperesi írás szerinti szexuális jellegű zaklatásként való ábrázolás, leírás pedig egyértelműen valótlan tények híresztelésének minősül - fogalmazott a párt. 

Gréczy Zsoltot a perben a Dr. Czeglédy és Társai Ügyvédi Iroda képviselte.

A pofátlan Orbánimádó médiumnak nincsen fellebbezésre lehetősége.

Szerencsére. 

Vajon ebből a pofáraesésből tanulni fog a csicskamédia? Vagy folytatják ugyanazt, amit eddig - kamucikkek, álhírek és hányigertkeltő propagandaszövegek? Igen, mind tudjuk a választ. A fideszes szennylapnak még az sem elég a STOP-ra, hogy már papírjuk van a hazugsággyártásról. De mi mást is várhatnánk Orbán szánalmas nyallereitől?

via

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.10

Dr. Merkely Béla: Küszöbön a koronavírus második hulláma

A hétvégén az előzőekhez képest kb. négyszeres növekedés volt tapasztalható.

  • 2020.08.10

Karácsony: a második hullám elleni felkészülésben a kormánynak kötelessége együttműködni

A főpolgármester levelet küld Káslernek és Müller Cecíliának, melyben együttműködésre szólítja fel őket.

  • 2020.08.10

Példakép: Orbán diktátor haverja épp brutális választási csalást követ el

Eddig is "Európa utolsó diktátoraként" emlegették Orbán haverját, de Lukasenka most szintet lépett a fehérorosz választásokon.