Az ingyen parkolást is elveszi a Fidesz az egészségügyisektől

Az ingyen parkolást is elveszi a Fidesz az egészségügyisektől

A járvány frontvonalában harcolók nyílt megalázása, hogy a fizetésük csökkentése mellett még az ingyen parkolás sem jár nekik a munkahelyükön - közölte a DK.

Kiderült, hogy nem csak a fizetésük lecsökkentésével alázzák meg a járvány frontvonalában dolgozókat, de ebből a kevés pénzből továbbra is levonják tőlük azt az összeget, amit a kórház területén való parkolásért kell fizetniük. Amíg a veszélyhelyzet miatt a kormány mindenkinek ingyenessé tette a parkolást Budapesten, addig azoknak az embereknek, akik erejükön felül próbálnak vigyázni ránk, még ez a kedvezmény sem jár a munkahelyükön. Valószínűleg nem csak a Szent Jánosban, hanem az állami kézben lévő egészségügyi intézmények legtöbbjében sem, ha ugyan nem mindegyikében - olvasható a párt közleményében.

A Demokratikus Koalíció szerint a kórházi ágyak kiürítése és a magas halálozási ráta mellett ennyi, és nem több Kásler Miklós és az Orbán-kormány történelmi érdeme: a kórházi dolgozók, orvosok, nővérek, ápolók, mentősök és a kórház tisztaságáért, a betegek ellátásáért felelős technikai személyzet megalázása fillérekért - írta Barkóczi Balázs pártszóvivő.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.08

Tüntetés lesz holnap a Markó utcában a pedofil Kaleta túl enyhe büntetése miatt

A szervezők az kérik: "gyere fehérben és legyen a kezedben egy plüss játék vagy egy mesekönyv, szimbolizálva a boldog gyerekkort!"

  • 2020.07.08

A Fidesz csicskája lett az egykor lázadó Nagy Feró

Szemen köpné fiatalkori önmaga a mai Nagy Ferót.

  • 2020.07.08

A börtönszökevény Boldog István nekiment az Antifának

Vesztegetés miatt le kellett volna csukni, most mégis jártatja a száját. Bevallotta, hogy a melegeknél csak az antifasiszták ijesztik meg jobban.