Bajban a zenész szakma: a kormány csak "garázskoncerteket" engedélyez

Bajban a zenész szakma: a kormány csak

Orbánék elvileg segítenének a jövedelem nélkül maradt  zenészeken. Nem tudni pontosan kiknek és milyen feltételekkel.

Majdnem fél éves halogatás és több hétnyi totojázás után a kormány végre döntött. Augusztus 15. után sem enyhítik a járványügyi korlátozásokat. Felelős döntés ez, csak lehetett volna hamarabb is.

A döntés következtében idén a teljes fesztiválszezon elmarad.

Ezt Gulyás Gergely jelentette be a tegnapi kormányinfón. Már lehetett sejteni, hogy ez lesz, mivel a Magyar Nemzet néven futó pártlap előre megírta. A papagájminiszter egyébként gazdájához, Orbánhoz hasonlóan maga is szereti a focit. Ez akkor is megnyilvánult, amikor pár héttel ezelőtt az alábbi röhejes baromság hagyta el a száját.

„Van egy nagy különbség a focimeccs és a zenés rendezvények között: az alkoholfogyasztás.”

 

A rendezvények elmaradása nagyon rossz helyzetbe sodorja a magyar zenészeket és a rendezvények háttérmunkásait.

Úgynevezett "garázskoncertek" jelentenék a megoldást a kormány szerint.

5,3 milliárd forintos támogatást nyújtunk, amelyből garázskoncert-sorozatok lesznek. Ez a magyar könnyűzenészeknek és a velük dolgozó technikai személyzetnek is komoly segítséget jelent, a kiválasztásba neves zenei producereket fogunk bevonni - mondta Gulyás.
Vajon nem csak a súlyosan fideszes Ákos, a szélsőjobbos Kárpátia és a kormány címzetes csicskája, Nagy Feró kaphatna a pénzből?
Felmerül a gyanú, hogy Orbánék kihasználva a zenészek szorult helyzetét, csak azokat segítenék, akik hajlandóak az ő nótájukat fúni. Az olyan fideszes zenészek, mint Ákos vagy az udvari bolondnak szegődött Nagy Feró mellett csak azok kapnának pénzt, akik hűséget esküsznek a Fidesznek.

A cigány zenészek valamiért különös figyelmet kapnak. Nekik 800 millió forintot szán a kormány.

A pénz elosztását a Magyar Turisztikai Ügynökség fogja lebonyolítani. Ez önmagában aggasztó, mivel a szervezet hírhedt a közpénzmilliárdok átláthatatlan elszórásáról.

Gulyás szerint azért jó olyan zárt helyeken ülős koncerteket tartani, mert egy fertőzés esetén legalább ki lehet találni, ki ki mellett ült. Azt mondta egyeztetnek majd az augusztus végi fesztiválok idáig hitegetett szervezőivel is. Kárpótlásról velük kapcsolatban nem esett szó.

Gulyás azt is bejelentette, hogy valamilyen rejtélyes megfontolásból a Fidesz lemond a Hajógyári-sziget lebetonozásáról. Vajon ez csak csel a kormány részéről?

 Via.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.10

Dr. Merkely Béla: Küszöbön a koronavírus második hulláma

A hétvégén az előzőekhez képest kb. négyszeres növekedés volt tapasztalható.

  • 2020.08.10

Karácsony: a második hullám elleni felkészülésben a kormánynak kötelessége együttműködni

A főpolgármester levelet küld Káslernek és Müller Cecíliának, melyben együttműködésre szólítja fel őket.

  • 2020.08.10

Példakép: Orbán diktátor haverja épp brutális választási csalást követ el

Eddig is "Európa utolsó diktátoraként" emlegették Orbán haverját, de Lukasenka most szintet lépett a fehérorosz választásokon.