Merkely Béla tudja, mit kell tenni! De akkor miért nem azt teszi Orbán?

Merkely Béla tudja, mit kell tenni! De akkor miért nem azt teszi Orbán?

Pontosan tudják a szakemberek, mit kellene tenni a járvány ellen. De akkor Orbán Viktorék miért nem azt csinálják? Nem fontosak nekik a magyar emberek?

A Semmelweis Egyetem rektora arra számít, hogy az ősz végére elérhetővé válhat a koronavírus elleni vakcina. Merkely Béla az InfoRádió Aréna című műsorában közölte,

hat oltóanyag tart már olyan fázisban, hogy hamarosan zöld utat kaphat a felhasználásuk.

Merkely Béla emlékeztetett: a vakcina nem teljesen új terápia, hiszen alapvetően egy ismert technológiára épül, csak egy másik örökítőanyagot használnak az új típusú koronavírus esetében a szakemberek.

A Semmelweis Egyetem rektora a leginkább veszélyeztettek számára tartaná elsőként szükségesnek az oltást,

legfőképp a 65 év feletti, szív- és érrendszeri betegek esetében. De ide sorolta a szociális ellátórendszerben és az egészségügyben dolgozók mellett a tanárokat is, hiszen ők nagyon sok gyerekkel érintkeznek,

Addig is, amíg az oltás nem áll rendelkezésre, Merkely Béla több dolgot is javasolna a járvány visszaszorítása érdekében:

  • az államnak kötelezően szűrnie kellene a veszélyeztetteket, most is ide sorolva a tanárokat;
  • visszahozná a vásárlási idősávot az idősek biztonsága érdekében;
  • betiltaná az éjszakai bulikat;
  • és kötelezővé tenné a maszkhasználatot minden zárt közösségi helyen.
Egyes számítások szerint ha egy populáció 80 százaléka hord maszkot, a fertőzés aránya nem tud nőni, és szép lassan visszaszorul.

- közölte a professzor, aki úgy véli,

bármilyen járvány vissza lehet szorítani az ország bezárása nélkül is nagyon fegyelmezett együttműködéssel.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.20

Durva képek: nem fogod elhinni, milyen körülmények között dolgoznak orvosok

Nagyon kemény képeket posztolt az Orbán által világszínvonalúnak nevezett magyar egészségügy lerobbant állapotáról a MOK. Orbán és Kásler elsüllyedhet szégyenében, az orvosok és nővérek viszont hősök, hogy ilyen körülmények között mentik az életeket!

  • 2020.09.19

Friss: Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan az MSZP társelnökei

Az elnökpáros 225 szavazatot, az összes küldött 86 százalékának szavazatát kapta meg - tudta meg lapunk.

  • 2020.09.19

Játék jachtot kapott Szijjártó, hogy azzal szórakozzon, ne a közpénzzel

A Demokratikus Lendület, a DK ijfúsági szervezete ajándékozta meg a luxusminisztert két olyan közlekedési eszközzel, amin már láthattuk őt korábban.