Minden jel szerint Orbán legfőbb kultúrharcosa egy futóbolond

Minden jel szerint Orbán legfőbb kultúrharcosa egy futóbolond

Orbán egyik legfőbb kultúrharcosának és talpnyalójának, Szakács Árpádnak rengeteg vérlázító és ostoba megszólalása volt már, most azonban sikerült ezeken is túltennie. Rémisztő, hogy ilyen emberekre fontos feladatokat bíz Orbán.

Szakács Árpád, aki a fideszes "kultúra" egyik megtestesítője, az Orbánista propagandabirodalom egyik legfontosabb részének, a Mediaworksnek a fontos embere a napokban egy fideszes csicskapárt, a Mi Hazánk rendezvényén járt. Brillírozott is rasszizmusával és  már-már rémisztő összeesküvés-elméleteivel. 

Komolyan aggódunk Szakács mentális egészségéért.

Orbán egyik leghűbb csicskája rögtön egy önellentmondással kezdett. Először is kikérte magának, hogy egyesek azt mondják, a Mi Hazánk eseménye egy neonáci rendezvény. Ezt követően pedig elsütött egy undorító, aljas zsidó viccet. 

Azt hinné az ember, hogy a Szakács féle Fidesz-csicskák ennél lejjebb már nem tudnak süllyedni, de erre mindig rácáfolnak. 

Ezt követően Szakács kirohanásaival még jobban bemutatta, hogyan is néz ki az a fideszes kultúrharc, aminek ő a vezetője. Olyanokról beszélt, hogy szerinte

nemzetközi tudatformálás zajlik már jó ideje, aminek a célja a magyar identitás elfoglalása és megszüntetése.

De olyanokat is mondott, hogy 

Az országban balliberális kulturális térfoglalás zajlik, amely révén meg akarják semmisíteni a magyar identitást, 

Sajnos Szakács még itt sem állt le. Lényegében nem volt olyan téma, amiben ne tudott volna előhozni valami gyűlöletkeltő, ostoba összeesküvés-elméletet. 

Arról is beszélt például, hogy milyen fontos megszólítani a fiatalokat, de nem lesz könnyű, mert a 13-14-15 évesek primitív zenei műfajon szocializálódnak. Ezt a primitív megszólalása volt a legkevésbé meglepő, hiszen a napokban kerület nyilvánosságra az a terv, miszerint a Fidesz-rezsim átnevelőtáborokkal próbálná fideszessé nevelni gyermekeinket. 

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.30

Koronavírus: veszélyben a tanárok, a kormány nem segít

A tanév járványügyi szabályozás nélkül kezdődött, és úgy látszik, anélkül folytatódik. A tanárok szeretnének dolgozni, de féltik az egészségüket.

  • 2020.09.30

Nincs téliesítve a kiskunhalasi járványkórház, mert Orbánék ezt is elbénázták

A fideszes lángelmék megfeledkeztek róla, hogy az ősz után tél jön, így az épületet sem készítették fel idejében.

  • 2020.09.30

Százmilliókat fizetett a Szijjártó-minisztérium. A semmiért! De miért?

Koronavírusteszteket akartak venni, de végül nem vették meg őket a szóban forgó cégtől. Fizetni azért fizettek, mint a katonatiszt.