MSZP: a kormány adja a tűzijáték árának egy részét a Lánchídra!

MSZP: a kormány adja a tűzijáték árának egy részét a Lánchídra!

A szocialista párt felszólította a kormányt, hogy az augusztus 20-ai ünnepség elmaradása miatt felszabaduló összeg egy részét adja oda a fővárosi önkormányzatnak a Lánchíd felújítására, a maradékból pedig tegyék ingyenessé a fizetős strandokat - mondta Molnár Zsolt, az MSZP fővárosi elnöke, országgyűlési képviselő csütörtökön a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy a járványügyi védekezés miatt elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepségek, beleértve a tűzijátékot és a légiparádét is, az egyetlen kivétel a tisztavatás lesz.

Molnár Zsolt erre reagálva úgy fogalmazott, "ha lassan, de belátta a kormány is, hogy a tűzijátéknak ebben az évben nincsen helye, nincsen helye közel 10 milliárd forint elköltésének jelen helyzetben, ilyen célokra". Ugyanakkor - fűzte hozzá - Gulyás Gergely nem fejezte be a mondatot, hiszen úgy kellett volna folytatnia, hogy a megtakarított költségeket a Lánchíd felújítására, valamint a jelenleg fizetős strandok ingyenessé tételére fordítják.

Kifejtette, azt várják, a kormány vegye fel a kapcsolatot a szabadvizek mentén lévő önkormányzatokkal, hogy - a járványhelyzet miatt legalább idén - eltöröljék a belépődíjat a fizetős strandokon.

Molnár Zsolt emlékeztetett, a szocialista aktivisták csütörtökön ezért aláírásgyűjtésbe kezdenek, és azért is, hogy a Balaton partját ne lehessen beépíteni, valamint a vitorláskikötők továbbra is állami tulajdonban maradjanak.

MTI

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.13

MSZP: Több Balaton, kevesebb Adria és kevesebb kormányinfó

A kormány ne lapítson csendben tovább, hanem végre adjon válaszokat a kérdésekre! - írta közleményében az MSZP.

  • 2020.08.13

Sokkal durvább lehet a koronavírus-járvány második hulláma, mint az első volt

Már az őszi hideg megérkezése előtt elkezdődhet a koronavírus-járvány második hulláma.

  • 2020.08.13

DK: hívja meg a fehérorosz ellenzék száműzött vezetőjét az EP!

A Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselői levelet írtak David Sassolinak, az EP elnökének, hogy tűzze napirendre a fehérorosz választáson történteket, vizsgálja meg az utána történt hatósági fellépést.