A Fidesz megpróbálja magától értetődőnek beállítani, hogy a budapesti családok jelentős része állandó pénzszűkében van. Eláruljuk, hogy nem az. A megoldás Karácsony Gergely gazdaságpolitikája - mutatjuk!
Mostanra minden budapesti érzi, hogy az árak emelkedése jóval gyorsabb, mint a béreké - nyílik az olló és egyre nagyobb fejtörést okoz, hogy mit teszünk a kosarunkba. Sokan már nem tudjuk megadni a gyermekeinknek, amire vágynak - vagy akár csak azt, ami szükséges lenne, holott korábban még kijöttünk valahogy.
Az olyan Fidesz-csicskák, mint Semjén Zsolt szeretik a magyarok elszegényedését úgy keretezni, mint ha vagy valami természetes dolog lenne, vagy pedig valamilyen meglehetősen homályos módon Brüsszel, Soros, vagy a soha nem látott bevándorlók lennének felelősek érte.
A valóság viszont az, hogy az elszabadult infláció oka is a felelőtlen gazdaságpolitikát folytató Orbán-kormány, másrészt pedig nem úgy tűnik, hogy bármilyen szinten megpróbálnák megoldani a saját maguk által okozott problémát, az egyre terjedő szó szerinti szegénységet.
Épp ezért Karácsony Gergely gazdasági szakértőkkel együtt dolgozva olyan gazdaságpolitikai tervet alakított ki, amely lehetővé teszi a 99 százalék számára is a normális életet. Nem csak a reményt adja vissza a pestlőrincieknek, hanem a lehetőségeket is megteremti számunkra.
Akiben megvan az akarat, annak nem kell többet aggódnia, mert minden adott lesz a nyugodt, biztonságos megélhetéshez.
A program részletesen itt olvasható. A lényege dióhéjban a következő:
- Igazságos, progresszív adózás. Akinek egy-két-három nagyságrenddel nagyobb a vagyona, mint egy átlagmagyarnak, az adjon be arányaiban többet a közösbe!
- Államilag garantált munka. Ennek lényege, hogy a munkájukat elvesztők dönthetnek úgy, hogy nem kérik a végkielégítésüket, hanem felveszik őket egy állami foglalkoztatási társaságba.
- A bajba került vállalkozások és KATA-sok helyeztének rendezése. Plakátok helyett valódi segítségnyújtás a fennmaradásukhoz.
- A munkavállalók megbecsülése. Egy álláshely sem állhat fenn munkaszerződés és tisztességes fizetés nélkül!
- Értelmes munkát normális fizetésért. Fokozatosan át kell térnünk arról, hogy a magyar munkaerő nyomott áron végezzen droidmunkát gazdagabb országoknak arra, hogy tudásalapú, magasabb fizetésekkel járó szektorok erősödjenek meg a hazai gazdaságban.
Karácsony képes változtatni a jelenlegi helyzeten. Ígéri, megválasztása esetén az új kormány intézkedései a legkiszolgáltatottabbak helyzetének javítására fognak összpontosítani, és meg fogják fékezni az elszabadult áremelkedést.
A programja alapján pedig erre minden esélye meg is van! Legyen 2022 a változás éve!
Forrás: 99% Mozgalom gazdasági programja, Karácsony Gergely Facebook oldala
Az árak nőnek, a reálbérek csökkennek, közben Orbánék gazdagodnak. Kormányváltás után megfékezzük az elszabadult...
Posted by Karácsony Gergely on Thursday, September 9, 2021