A szeptember 18-i nap sokáig emlékezetes marad a 18. kerület történelmében Szaniszló Sándor polgármester szerint.
Sokan kérdezték Szaniszló Sándor 18. kerületi polgármestertőltőlem, hogy miért nem szólal meg Lévai István Zoltán kerületi ex-fideszes polgármesterjelölt ügyében.
Azt nem tudni, Lévai önkormányzati pozíciójáról is le mond-e. Az mindenesetre jól mutatja, milyen kínos ez a botrány a Fidesznek, hogy ilyen gyorsan megváltak Lévaitól. Utoljára Völner, Szájer és Borkai távoztak ilyen látványosan a párttól. Még Varga Judit is finomabban lett háttérbe rejtve.
Szaniszló Sándor most közösségi oldalán válaszolt a kérdésekre, amik hozzá érkeztek az ügy kapcsán. Mint írta, azért nem szólalt meg korábban, mert egyrészt maga a történet személyesen is érinti, másrészt polgármesterként neki a kerületiek ügyeiről és mindennapjairól kell gondoskodnia, nem pedig egyes politikusok és pártok disznóságait kommentálnia.
De mint írta, most az egyszer mégis, ebben a történetben elmondja a személyes véleményét.
Kijelentette: Ők már régóta sejtették, de tegnap óta konkrétan tudják, hogy vannak a közéletünkben és közöttünk olyan személyek, akik motivációja csak szavakban szolgálja a kerület javát, mozgatórugójuk valójában a NER szolgálata és hatalomban tartása, bármilyen eszközzel.
"Én ezt elfogadhatatlannak tartom, és azon leszek, hogy az ilyenektől megtisztítsuk a kerületi közéletet, és az önkormányzatokat." - tette hozzá.
Szaniszló Sándor szerint 2019-ben csapatával arra kaptak egyértelmű választói felhatalmazást, hogy hajtsák végre azt a programot, amit vállaltak a kerület fejlődése érdekében. Az elmúlt négy évben - dacára a COVID járványnak és a kormányzati megszorításoknak - ezt a programot nagyrészt végrehajtották. Közölte is, pontosan mi mindent:
- Megmentették a pusztulástól a Balatonakali gyermektábort, amelyet idén visszaadtak a kerületieknek.
- Célegyenesbe fordultak az Üllői út felújításával, amelyet saját forrásból, nem várva tovább senkire, a főváros és az állam helyett végeztek el.
- Megépítették és átadták a Pestszentimrei gyermekorvosi rendelőt.
- Megépítették és átadták a Lőrinci Sportcsarnokot (BUD Aréna), amelyet a hétvégén ünnepélyesen meg is nyittak a kerületiek számára.
- Zajlik a Zsebők Zoltán szakrendelő, és a Kondor Béla sétány felújítása.
- Előttünk áll többek között az Alacskai út rendbetétele is.
"Mi abban hiszünk, hogy jövőre a teljesítményünk alapján döntenek rólunk a kerületiek. Elvégeztük, amire felhatalmazást kaptunk, és van programunk a folytatásra is. Bízunk benne, hogy jövőre a kerületiek szabad döntését nem fogja megzavarni egyetlen egy pénzért megvásárolt kamu jelölt sem."
- Zárta sorait a polgármester.