2004-ben egy nagyon rossz kérdésre született nagyon rossz válasz a kettős állampolgársági népszavazáson. Orbán Viktor és tettestársai akkor döntöttek úgy, hogy a több százezer határon túli magyar számára fontos ügyet arra használják fel, hogy megosszák a határon inneni magyarságot. Én azon a népszavazáson érvénytelenül szavaztam, mert azt akartam kifejezni, hogy ez az ügy fontos, de a megosztással nem értek egyet.

Orbán hazudott a határon túli magyarságnak. Csaknem húsz éven keresztül azzal etette a magyarokat, hogy velük van. Szavakban és úgynevezett tét nélküli mérkőzéseken velük volt, az idegenbe szakadt honfitársakkal. Pofázott róluk, felhasználta őket, Tusnádfürdőn ünnepeltette magát. Persze, hogy megadta a kettős állampolgárságot, hiszen ezzen semmit sem veszített, csakis nyert. Népszerűséget, szavazatot, hitelt.

Most viszont, amikor az ukrán határon túli nemzettestvéreinket a háború már nem csupán fenyegeti, de testközelükben van, Orbán Viktor magára hagyta őket. Az első tétmeccsen cserét kért.

Ezzel Orbán a kárpátaljai magyarok helyett Putyin pártjára állt.

Pedig most kellett volna keménynek lenni, most kellett volna fenyegetőzni. De a pincsi nem harapta meg a gazda kezét. Orbán lesütötte a szemét a hosszú asztal túloldaláról.

Orbán Viktor elárulta a határon túli magyarság belé vetett bizalmát. Ezzel rengeteg határon inneni magyar után most ellenük fordult. Pontosabban megmutatta, hogy valójában sosem voltak fontosak neki. Nagyon remélem, hogy mindezek arra késztetik majd nemcsak a kárpátaljai, de az erdélyi, felvidéki, délvidéki, hovatovább amerikás magyarokat, hogy átgondolják, tényleg eltűrik-e ezt a pofátlanságot. Vagy azt mondják április 3-án: eddig és ne tovább, Orbán, hazudtál nekünk, most megbűnhődsz érte. Aztán jöhet a törvényes elszámoltatás.