Mondhatnánk úgy is: igazi cserbenhagyó típus.
"A fideszes Galgóczy Zoltán nem egy jellembajnok.
Mondhatnánk úgy is: igazi cserbenhagyó típus."
- Világít rá a Lőrinc Magazin. Bár ő az igazgatója a Vajk-sziget Általános Iskolának, mégis amikor polgármester-helyettes volt, szó nélkül asszisztált ahhoz, hogy az állam elvegye a kerülettől az iskolákat. És ez még csak a kisebbik baj.
Mert Galgóczy nevéhez fűződik az a hatalmas pénzlenyúlás is, amit a kerület médiacégén, a Városinfó 18 Kft.-n keresztül ő irányított. Három év alatt több mint 600 millió forintot nyúltak le a cégen keresztül úgy, hogy közben dilettáns műsorokat készítettek. Műanyag állványokal, csapnivaló technikával, zéró szaktudással.
De nem is ez számított. A cég csak arra kellett, hogy Galgóczy Zoltán irányításával százmilliókat lapátoljanak fideszes zsebekbe.
Ugyanez volt Galgóczy receptje a kerületi kalendárium kiadásával is, amit mindenki csak Kucsák Kalendáriumként ismer. Harminc millió forintot költöttek arra a kiadványra, amelynek szinte minden oldalán Kucsák László fideszes országgyűlési képviselő-jelölt szerepelt.
Aztán Kucsák megbukott, a médiacéget pedig a kerületi Fidesz felszámolta.
Galgóczy Zoltán ezt a pénzszórást akarja most folytatni a kerület számlájára.
Mi viszont azt javasoljuk: ne engedjék a közös kassza közelébe.