Szaniszló Sándorék segítik a XVIII. kerületi szülőket és gyerekeket

Szaniszló Sándorék segítik a XVIII. kerületi szülőket és gyerekeket

A fővárosi DK-s polgármesterek az elmúlt hónapokban többször is összefogtak a jó cél érdekében. Most nyári táborok szervezésével segítik a szülőket és a gyerekeket.

A DK-s polgármesterek nem hagyják magukat

Közös sajtótájékoztatójukon Gy. Németh Erzsébet, humán területekért felelős főpolgármester-helyettes, Cserdiné Németh Angéla, Kiss László, László Imre és Szaniszló Sándor arról beszéltek, hogy miközben a kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva próbálta végleg kivéreztetni az önkormányzatokat, Budapest DK-s polgármesterei a járvány kezdetétől azon dolgoztak, hogy a fővárosiak életét könnyebbé és kiszámíthatóbbá tegyék.
Lehet, hogy a gyenge és gyáva Orbán-kormány arra alapozott, hogy a rendkívüli terhek után az önkormányzatok nem tudnak majd segíteni a családokon, de ez messze nem így van - mondta Gy. Németh Erzsébet.

A Demokratikus Koalíció fővárosi polgármesterei nem hagyják, hogy a fővárosi családokat a táborozás lehetőségétől is megfosszák. Most a járvány után is a budapesti családokat támogatjuk, így ezekben a kerületekben számtalan olyan gyerektábor lesz, ami minden gyerek számára alkalmas, és elérhető" - mondta a főpolgármester helyettes.

A Szaniszló Sándor vezette XVIII. kerület 20 millió forintot csoportosított át az egész nyáron tartó, több helyszínen megszervezett táboroztatásra.

Nem hagyjuk, hogy a kormány elvegye a kerületi gyermekektől a táborozás lehetőségét. Mi nagyjából 20 millió forintot különítettünk el táboroztatási célokra. Ezenkívül az önkormányzat egy tucat olyan tábort támogat, amelyek helyi sportszervezetek, vagy civil egyesületek szerveznek - mondta a polgármester.
Ez nagy segítség lesz a családoknak, hiszen a szülőknek dolgozniuk kell, mert a járvány alatt nem kaptak támogatást, most pedig pótszabadságot sem kapnak, ahhoz, hogy a gyermekeiket eltudják helyezni. Mi vigyázunk a budapestiekre akkor is, ha a gyenge és gyáva Orbán-kormánytól kell megvédenünk őket. 

Szaniszló Sándorék eddig is segítettek, ahol csak tudtak

A DK-s önkormányzatok már eddig is rendkívüli otthonápolási díjat vezettek be, álláskeresési támogatást adtak a legrászorultabbaknak, bérlakás-felújítási programmal támogatták azokat, akiknek a lakhatása veszélybe került, legújabb intézkedésükként pedig nyári táborok szervezésével segítik a fővárosi családokat.

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.03

Megtartották a járvány utáni első képviselő-testületi ülést a XVIII. kerületben

Több hónap után az első képviselő-testületi ülés zajlott le tegnap. Szó esett többek között: a jövő évi költségvetésről, Orbánék megszorításairól, lakástámogatási programról. Nagy Károly (Momentum) megpróbált érdemi vitát folytatni a helyi fideszcsicskákkal, de ők egyetlen észérvet sem tudtak mondani.

  • 2020.07.03

Újabb lépés az emberségesebb Budapest felé

Budapest főpolgármester-helyettese ivókutatakat adott át az M3-as metró állomásain. 

  • 2020.07.02

Karácsony: Újraindul a Fővárosi Lakásrezsi Támogatás

Budapestnek végre olyan politikus áll az élén, aki nemcsak ígérget a kampányban, de betartja a szavát és tényleg azoknak az érdekét nézi, akik megválasztották: Karácsony Gergely!