Helyi szerkesztő|2022.12.16
XVIII. kerület
A tervek szerint tavasszal indulhat az út alatti vízvezetékek cseréje. Ezt követően több szakaszban valósítják meg az út burkolatának megújítását, ami 2024 első felére készülhet el – írja a XVIII. kerület, Pestszentlőrinc és Pestszentimre - ittlakunk.hu.
„Nem várunk tovább - saját kézbe vesszük és tavasszal megkezdjük az Üllői út felújítását!” – jelentette be Szaniszló Sándor a Fővárosi Közgyűlés mai ülését követően.
Mint a polgármester közölte, kezdeményezésére a közgyűlés hozzájárulását adta, hogy helyettük, saját forrásból a 18. kerület hozza rendbe a legforgalmasabb útszakaszunkat.
„Az elmúlt 3 év alatt a sorozatos kormányzati pénzelvonások miatt a Főváros képtelen az Üllői út leaszfaltozására. Velük ellentétben, a 18. kerületben szigorú gazdálkodással, a kiadásainak ésszerű visszafogásával van annyi tartalékunk, hogy el tudjuk kezdeni az Üllői út felújítását” – tette hozzá Szaniszló.
A tervek szerint tavasszal indulhat az út alatti vízvezetékek cseréje. Ezt követően több szakaszban valósítják meg az út burkolatának megújítását, ami a tervek szerint 2024 első felére készülhet el.
„Ez csak az első üteme a Sima Utakon Programnak. A folytatásban jön a Nagykőrösi út, így hamarosan az sem lesz többé a kerület szégyenfoltja” – tette hozzá a polgármester.
Emlékeztetőül: a fő- és tömegközlekedési utak, így az Üllői út és a Nagykőrösi út karbantartása, felújítása, rekonstrukciója a Fővárosi Önkormányzat feladatai közé tartozik. Azok az utcák, terek, ahol nincs közösségi közlekedés a kerületi önkormányzatok kezelésébe tartoznak.
Forrás: XVIII. kerület, Pestszentlőrinc és Pestszentimre - ittlakunk.hu