A Demokratikus Koalíció szóvivőjével, Barkóczi Balázzsal beszélgettünk munkáról, politikáról, szolidaritásról és kicsit megpróbáltuk jobban megismerni a tanárból lett pártszóvivőt.
Gyakran láthatjuk a tévéhíradókban interjú közben, vagy az újságíróknak válaszolva, de a magánéletéről viszonylag keveset tudunk. Honnan jön, és kiből lesz a pártszóvivő?
1980-ban születtem Budapesten. Édesanyám tanítónő, első generációs értelmiségi, aki később aztán iskolaigazgató lett, vagyis egész életét a gyerekek tanítására és nevelésére áldozta. Munkáját lakóhelye pár éve a legmagasabb adható kitüntetéssel ismerte el. Még mindig nem lehet végigmenni vele úgy az utcán, hogy ne köszönjenek rá lépten-nyomon ismerősök és ismeretlenek, egykori tanítványai. Sokan közülük már szülők és nagyszülők, de olyankor mindig csillogó szemű kisgyermekké alakulnak át. Édesapám nyugdíjazásáig platinaműszerészként és nemesfém-megmunkálóként dolgozott a Labor MIM műszergyár Tűzoltó utcai épületében, bár maga a műhely a privatizáció után nevet változtatott, és Csepelre költözött.
Ugyanígy a szüleim. Az, hogy mi a bátyámmal továbbtanulhattunk, lediplomázhattunk, és azok lehettünk, akik, nagy részben az ő érdemük, amit soha nem fogok tudni eléggé megköszönni nekik. Mindenben támogattak, mindössze egy feltételük volt: ha valamibe belevágok, azt csináljam végig tisztességgel, a legjobb tudásom szerint. Először magyar nyelv és irodalomból, utána politológiából diplomáztam, PhD tanulmányaimat pedig a Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskoláján végeztem. Jelenleg az ELTE-n hallgatok filozófiát, és borzasztóan élvezem. Ez mind nem lett volna lehetséges az ő támogatásuk és szeretetük nélkül.
Számít, hogy ki mit hoz magával a szülői házból?
Nagyon is. ’98-ban érettségiztem a Teleki Blanka Gimnáziumban, egy hagyományosan szabadszellemű, klasszikusan humán karakterű iskolában. Az ottani tanítási-nevelési módszerek megegyeztek az otthoni környezetben megszokottal: szabadon lehetett vitatkozni, érvelni az igazunk mellett, sőt, el is várták, hogy legyen saját véleményünk, és mindig kiálljunk magunkért. Az élet nagy adománya, hogy később két évig én is a gimnázium pedagógusa lehettem, és együtt dolgozhattam azokkal a kollégákkal, akik 20 évvel azelőtt még engem próbáltak megzabolázni. Mert ilyen a kamasz: hiába a szabad szellem, folyamatosan lázad, és feszegeti a határait. Nem egyszer kellett az igazgatói irodában számot adnom az aznapi balhékról, de soha nem emlékszem olyanra, hogy a megérdemelt fejmosáson túl bármikor is komolyabban büntettek volna. Amit kaptam, azt pedig – szó mi szó – mindig megérdemeltem. Emlékszem, órákat tudtunk csatangolni a haverokkal Újpalotán, az éppen akkor épülő Pólus Center, vagy a piac körül.
Együtt jártunk az újpalotai ifjúsági klubba filmvetítésekre, és ki a Megyeri útra, az UTE meccseire. A csapat ’98-ban, pont az érettségi évében lett bajnok, akkor nekünk minden a fociról szólt. Nagyapám Újpesten lakott, a víztoronnyal szemben, barátaim nagy része pedig Zuglóban, vagy Rákospalotán. Az utcákat járva ismertem meg jobban Észak-Pestet, az itt lakókat, és a város, a kerület történetét, munkáshagyományait.
Ekkor alapítottam életem első bandáját is, a Malacka és a TAhÓt, akikkel rendszeresen felléptünk az iskolai rendezvényeken, házibulikon és különböző vidéki klubokban. Keményen nyomtuk a ’70-es, ’80-as évek magyar punkját és new wave zenéit; volt, hogy egy iskolai klubban tartott koncert után háromszor tapsoltak vissza a srácok, és a ráadásként az A. E. Bizottságtól eljátszott Szerelemre összeölelkezve énekelték velünk együtt a refrént. Az fantasztikus élmény volt. Aztán az érettségihez közeledve egyre kevésbé tudtam a zenére figyelni, a próbák el-elmaradoztak, míg végül kiléptem a bandából. De mind a mai napig jó kapcsolatban vagyunk, a 20. születésnapi koncertjükön én is felléptem velük két Európa Kiadó-szám erejéig. A zenétől persze ezután sem szakadtam el, számtalan együttesben játszottam az egyetemista évek alatt, és később, a munka mellett is. Volt, hogy a bátyámmal együtt – ő basszusgitározott, én énekeltem, és egy gitárral, valamint dobbal kiegészülve nyomtuk a Ramonest. Egyébként mind a mai napig jólesik néha lazításként leülni a zongora mögé, vagy nyakamba kapni a basszusgitárt – olyankor úgy érzem, hogy a zenén kívül semmi más nem érhet el, és kerek a világ.
És hogy jött mindehhez a politika?
Meséltem már a szüleimről és a családomról. Otthon a mindennapjaink része volt a politika. Első emlékeim egyike, hogy édesapámmal a televízión keresztül élőben nézzük végig a román forradalmat, aztán később tartós élelmiszerekből összeállított dobozokat viszünk a polgármesteri hivatalhoz, ahonnan teherautókon szállították ezeket a segélycsomagokat az erdélyi magyaroknak.
Hiszen a politika – véleményem szerint – a társadalmi szolidaritás megteremtésének és a világ jobbá tételének legkézzelfoghatóbb eszköze. Olyan eszköz, ami, ha jól használják, nem a közösséget szétszakító, hanem pont ellenkezőleg: azt összekovácsoló erő. Hiszem, hogy a politika nem a kevés kiválasztottak úri huncutsága, hanem mindannyiunk közös ügye. Ezért meggyőződésem, hogy csak az a fajta nyitott politika lehet sikeres, amely a választópolgárok nyugodt életét és az intézmények kiegyensúlyozott működését szem előtt tartva együtt tud gondolkodni az egy közösségben élő és dolgozó emberekkel, civil szervezetekkel, valamint más pártokkal és politikai szereplőkkel egyaránt. Ezt a közös munkát tartom egy politikus elsődleges feladatának, és ennek megfelelően dolgoztam az elmúlt másfél évtizedben aktivistaként, önkormányzati képviselőként majd szóvivőként, és így szeretnék dolgozni a jövőben is.
Van esteleg a családban más politikus is?
Ahogy már mondtam, én a családomból hoztam baloldali meggyőződésemet és a közügyek iránti elkötelezettségemet. Édesanyám több cikluson keresztül volt önkormányzati képviselő a lakóhelyén, én pedig már 16 évesen oszlopot másztam, plakátot ragasztottam és újságot szórtam édesapámmal, aki éveken keresztül a helyi MSZP, majd DK-szervezet aktív tagja volt. Tőle tanultam meg, hogy nincsen elveszett meccs, minden körülmények között menni, és csinálni kell tovább: becsöngetni a házakba, elbeszélgetni az emberekkel, és egy-egy falu vagy város legeldugottabb szegletébe is elvinni azt a brossúrát, szórólapot vagy újságot, kiragasztani azt a plakátot, meghallgatni a helyben élők problémáit.
Én azóta is ebben hiszek: az elkötelezett munkában, abban, hogy az ember az utcán, a terepen, az emberek közt érik politikussá.
Csak a politika elég, hogy segíteni tudjunk másokon?
Egy problémára adott politikai válasz a megoldás fontos része, de önmagában nem elég. Kell, hogy ott legyen mögötte az elköteleződés, a munka és a segíteni akarás is. Baloldali politikusként számomra fontos az esélyegyenlőség ügye, a hátrányos helyzetűek és a legelesettebbek megsegítése. Ezért lettem tagja a 2008-ban alapított, XV. kerületi székhelyű Rászorulókat Támogató Egyesületnek (RÁTE), akik lakóhelytől függetlenül ételosztással, segélycsomagokkal és más karitatív akciókkal segítenek a hozzájuk fordulóknak, és ezért vittünk januárban 40 darab meleg takarót Cserdiné Németh Angéla polgármesterasszonnyal az újpalotai Kontyfa utcai nappali melegedőbe. Ezt az ügyet legalább olyan fontosnak érzem, mint olyan idősekkel, vagy sérültekkel és fogyatékosokkal foglalkozó lakóotthonok és ápolóotthonok támogatását, mint a péceli központú Egymást Segítő Egyesület, vagy a rákospalotai Idősek klubja, ahová legutóbb Dobrev Klárával vittünk egésztestes védőruhákat a házi segítségnyújtásban résztvevő szociális dolgozóknak.
"Hiszem, hogy az élet nem a politikáról szól, sokkal inkább a politikának kell szólnia az életről."
Márpedig ha a hivatalos politika nem hajlandó tudomást venni a legkiszolgáltatottabakról – és a mostani hatalom szemmel láthatóan nem akar, sőt, bűnözőnek tekinti a szegényeket – akkor nekünk kell megpróbálnunk felemelni őket, és ezzel egy kicsivel jobb hellyé tenni magunk körül a világot.
Ön körül ki teszi jobb hellyé a világot?
A családom. Feleségem, aki közgazdász, és 10 éves kisfiam, Zsombor. Ők azok, akik nem csak a napi politikai küzdelmeket képesek elfeledtetni velem, de irányt és célt is adnak az életemnek, mindemellett pedig érzem, hogy minden pillanatban velem vannak: biztatnak, bátorítanak, és együtt örülnek velem a sikereknek.
Zsombort ez még életkora okán természetesen kevésbé érdekli, de nem is nagyon akarjuk bevonni a politika mindennapjaiba. Nyilván büszke rám, de ő teljesen másképpen éli meg azt, hogy az édesapja politikus. Ha valamit kérdez, arra persze válaszolunk, de őt egyelőre jobban lekötik a technikai kütyük és a könyvek. Hál’ istennek, rengeteget olvas, kalandregényeket, ifjúsági regényeket és ismeretterjesztő műveket vegyesen. Hatalmas családi olvasásokat szoktunk tartani a kanapén. Engem elsősorban a filozófia köt le, azon belül is az analitikus etika és a kortárs metafizika kérdéseiről szóló művek. Egymás mellett ülve, és csak a lapok suhogását (meg persze két mentett kutyánk, Brenda és Bobek szuszogását) hallva szoktam érezni azt, hogy – Leibniz után szabadon – ez tényleg minden lehetséges világok legjobbika.
Kapcsolódik
Barkóczi Balázs: Túlzsúfolt fertőzésgócok az Isaszeget is érintő elővárosi vonatok
Az isaszegi önkormányzati képviselő kérésére ezzel kapcsolatban tett fel kérdéseket a Parlamentben Dr. Oláh Lajos DK-s képviselő.
Kapcsolódik
Barkóczi Balázs: A isaszegi embereknek joguk van megismerni a helyi vírusügyi adatokat!
Az isaszegieknek is joguk van tudni, hogyan áll városunkban a vírushelyzet.
Kapcsolódik
DK: a kormány rögzítse az alapvető élelmiszerek árát!
A Demokratikus Koalíció arra kéri a kormányt, hogy a koronavírus-járvány miatt vezessen be hatósági árat az alapvető élelmiszerekre - jelentette be a párt szóvivője, Barkóczi Balázs.
Kapcsolódik
Mikor fogják felújítani és rendszeresen tisztítani a Nagytarcsa és Isaszeg közötti balesetveszélyes útszakaszt?
Barkóczi Balázs újra az Országgyűlésig viszi a helyiek problémáját.
Kapcsolódik
Dobrev Klára: Az Európai Unió nem egy bankautomata
A DK európai parlamenti képviselője a Partizán műsorában mutatott rá Orbán tarthatatlan európai politikájára.
