Helyi szerkesztő|2022.12.21
XVIII. kerület
György felhívott egy budapesti kórházat és közölte, felgyújtja az épületet, valamint megöl több embert – írja a Népszava.
December 17-én érkezett be az egyik fővárosi kórházhoz a hívás. Ekkor egy ismeretlen férfi közölte, hogy felgyújtja az intézményt, és több embert meg fog ölni.
Szerencsére a nyomozóknak nem kell sok, kitől hangzott el a fenyegető üzenet: december 19-én egy XVIII. kerületi szállón elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható J. Györgyöt. Közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt hallgatták ki a szabolcsi férfit, akit egyúttal őrizetbe vette és indítványt tettek letartóztatására. A gyanúsított nem tett vallomást - olvasható a rendőrség közlésében.
Forrás: Népszava