Szaniszló Sándor polgármester hétfői Facebook bejegyzésében tiszta vizet öntött a pohárba. Mint posztjában olvasható, az új települési adó azért szükséges, mert a kerületiektől évente milliárdokat von el a kormány, 2023-ban például csak a szolidaritási adó, és a gépjárműadó elvonása 4 milliárd mínuszt jelent a költségvetésnek – írja a BP18 a Facebookon.
Eközben a kerület minden nehézség ellenére működteti, fejleszti a városrészt, ami bizony rengeteg pénzbe kerül. 66 km fővárosi kezelésű és 250 km kerületi fenntartású út van Pestszentlőrincen és Pestszentimrén. Miközben a főváros is fuldoklik a megszorításokban, a XVIII. kerület vezetése olyan feladatokat vállal át, mint az Üllői út 2023-ban kezdődő felújítása, 2,2 milliárdért.
Eközben az évről-évre jobban prosperáló repülőtér, egyre nagyobb zaj- és környezeti terhelést jelent az itt élőknek, amiért sem a kerület, sem az érintett magánszemélyek nem kapnak semmiféle kompenzációt.
2019-ben, a járvány előtti utolsó teljes évben 16 millió utas fordult meg Ferihegyen és a pandémia lecsengésével újra meglendült a forgalom. Az idei évben 10 hónap alatt 10 millió, azaz havonta egymillió utast szolgáltak ki a repülőtéren.
Az új települési adó, ahogy az eddigiek közül egyik sem a magánszemélyeket érinti, hanem a nagyvállalatokat, légitársaságokat.
A bevételből a kerület olyan fontos, kötelező és önként vállalt feladatokat tud majd finanszírozni, mint a már említett út- és járdaépítések (egyetlen év légiforgalmi adó bevétele elegendő lenne például a Nagykőrösi út és az Üllői út teljes felújítására, de beleférne mellette még a Petőfi utca is, teljes hosszában).
Az új települési adóból származó bevételek lehetővé teszik majd a rezsirobbanás miatt nagyon nehéz helyzetbe került intézményeink (90 van belőlük) energetikai korszerűsítését, így például az összes távhővel fűtött intézmény leválasztását a távhő hálózatról, amelynek díja a kormány döntése miatt az eddigi 14-szeresére nőtt.
A légiutasforgalmi adóból származó plusz forrás a kerületi szociális háló megerősítésére és kibővítésére is fedezetet nyújt majd. A XVIII. kerület már most is számos formában nyújt támogatásokat a rászorulóknak, de a tapasztalatok és a visszajelzések azt mutatják, hogy sokkal többre lenne szükség. A szociális csomagosztások, az idén már 7000 forintos vásárlási utalványok mellett szélesebb körben elérhető fűtéstámogatás, vagy energetikai korszerűsítési támogatások kellenek. Ezt fedezheti az új települési adó.
Ami az új járulék mértékét illeti, fontos tudni, hogy a kormány légitársaságokat sújtó extraprofit adója utasonként 10 ezer forint, azaz az új települési adó tízszerese. Azt a kerület is egyszerű pénzbehajtásnak tartja, ami a légitársaságok csuklóztatását célozza.
A légiutasforgalmi adó ezzel szemben szinte jelképes összegnek mondható a megnövekedett légiforgalom okozta plusz környezeti terhelés kompenzálására.
Az új adó egyébként egyáltalán nem különleges, európai viszonylatban sem.
Ami a XVIII. kerületben jelen értéken utasonként 2,5 euro,
• Hollandiában 24 euro,
• Németországban (több mint tíz éve) 13 és 59 euro között sávosan mozog
• Svédországban is elkérhetnek, akár 40 eurót is fejenként,
• Norvégiában 8 és 21 euro attól függően, hogy az úti cél Európán belül vagy kívül van.
Forrás: BP18